A Dunántúl legnagyobb zsinagógáját neves építészek tervezték a XIX. század közepén. A romantikus stílusú épület gazdagon díszített belső terének egyik különlegessége az emeletes karzat.
A romantikus stílusú zsinagóga a korszak legkiválóbb építésze, Feszl Frigyes, valamint Gerster Károly és Kauser Lipót tervei alapján épült 1865-69 között. 1905-ben Baumhorn Lipót tervei alapján kibővítették. A főhomlokzat három részre tagolódik.
A középrész félkörívesen zárul, és a tetőgerinc fölé nyúlik. Dísze egy míves óra, amelyet félkörívesen héber felirat követ: "...házam imaháznak fog neveztetni mind a népek számára" (Ézsaiás 56.7). A jelzett betűk kiadják az építés évszámát: 628=1868. Az oromzat csúcsán a mózesi kettős kőtáblát helyezték el. Az óra alatti hármas ablak-, illetve ajtósor az elé épített, oszlopokon nyugvó kőívekkel könnyeddé teszi az épületet, szinte áttört hatást kelt. Az oldalsó részek sarkait hagymakupola formájú díszek teszik hangsúlyossá.
A nagyméretű (mintegy 24x33 méteres) neológ templom hármas osztású belsejébe a mártírtáblákkal borított előcsarnokon át jutunk. A kék, a barna és a vörös színek által meghatározott imatér gazdag ornamentális díszítése mind egy tőről fakad, így egységes hatást kelt. A fából készült padok 448 férfinak kínálnak ülőhelyet; a két oldalt húzódó kétszintes, karcsú oszlopokkal alátámasztott, faragott famellvédű karzat 476 nő befogadására alkalmas.
A keleti homlokzaton nagyméretű körablak biztosítja az alatta elhelyezett frigyszekrény megfelelő megvilágítását. A tóraolvasó-asztal a díszes ráccsal elválasztott mizrah-emelvényen, a szószék és a tórafülke között van. A frigyszekrény kettős oszlopát összekötő félkörív feletti kupola különleges látványt nyújt a lenyugvó nap fényében. Itt, a mizrah-emelvény bal és jobb oldalán, az első emeleti karzat magasságában kapott helyet a kórus és az orgona is. Az utóbbi különlegessége, hogy ez volt a később híressé vált pécsi Angster Orgonagyár első orgonája.
Cím:
Pécs, Fürdő u. 1.
Telefonszám: 72/214-863
Nyitva tartás:
máj. 1–okt. 1.: H–P, V 10–17